Talajanalízis

A talajok kémhatása meghatározza többek között a termeszthető növények körét, a tápanyagok mozgását a talajban. Általában a gyengén savanyú és semleges körülmények között a legkönnyebb a növényeknek a tápelemeket felvenni. Mind a túl alacsony, mind a túl magas kémhatásnál a tápanyagok megkötődnek és a növények számára nem felvehető állapotba kerülnek. 

A talaj fizikai féleségét tudhatjuk meg belőle, vagyis azt, hogy az adott talajt milyen méretű alkotók építik fel és milyen arányban. Azokat a talajokat, amiket nagyméretű elemi szemcsék építenek fel homok talajoknak, azokat amelyeket kisméretűek, agyag talajoknak nevezzük. Azon talajokat, melyeket közepes méretű szemcsék építenek fel, vályog talajoknak nevezzük.
A homoktalajoknál a nagyméretű pórusok aránya, mint említettük nagy, azonban az itt levő vízből csak kevés tud úgy megkötődni a szemcséken, hogy a gravitációnak ellenálljon. Tehát ha túl nagy egy pórus átmérője a víz egyszerűen a gravitációs erő miatt elfolyik a mélyebb talajrétegekbe és a növény számára felvehetetlen lesz. Az agyag talajoknál – de a tömörödött talajoknál is – a probléma pont ellentétes, azaz a kisméretű pórusok túl erősen kötik meg a vizet és a gyökér nem tud akkora szívóerőt kifejteni, hogy hasznosítsa, bár a szívóerő növényfüggő is.

A talajban levő, vízben oldható sók összegét nevezzük a talaj összessó-tartalmának. Ismerete elsősorban a szikes talajokon jelentős, mert a túl sok só a gyenge termékenység egyik oka.

A mésztartalom a talaj kémhatására is jelentősen hat más befolyásolási tényezőként is szerepet játszik. Azoknál a talajoknál, ahol a mésztartalom a 15%-ot meghaladja, jelentős foszforlekötődésre számíthatunk. A mész hiánya is sok problémát okozhat pl. csökkenthet velük egyes növények eltarthatósága. A mész ezen felül hozzájárul a talaj szerkezetének kialakításához, hiszen a talaj morzsás szerkezetének kialakításában szerepe domináns.

A szerves szén igen jelentős összetevője a talajoknak. Meghatározza a talajok számos fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságát és sokrétű környezeti funkcióit, többek között termékenységét, vízszűrő-, és szolgáltató képességét, pufferkapacitását, és a biológiai sokféleség megőrzésében is szerepet játszik.

A nitrogén alapvető szerepet játszik a növények hajtásnövekedésében és termésképzésében, a növényi fehérjék létrehozásában, ezáltal a termés fontos minőségi mutatóiban is. Nélkülözhetetlen tehát a korai fejlődés és vegetatív növekedés szakaszában. A nitrogén látványosan növeli a hajtások tömegét és a termést. Meghatározó szerepe van az aminosavak, fehérjék felépítésénél is. A termésminőség szempontjából szerepe lehet a műtrágyában adott nitrogénformáknak is.

A nitrogén a talajban többféle formában jelen van, de a növények java részt a gyökéren keresztül a talajból veszik fel ammónium-, illetve nitrát ionok formájában.
A nitrogéntrágyázás hatékonyságát a megfelelő formában, a szükséges adagban és a kellő időben történő ki juttatással fokozhatjuk. Nagyon fontos, hogy a termesztendő növény termésének N-szükségletét kiszámítva, valamint a talaj tápanyag-szolgáltató képességének ismeretében állapítsuk meg a N műtrágyák adagját.

Mivel a foszfor szinte minden növényi anyagcsere-folyamatban szerepel, hiánya esetén anyagcserezavar következik be. A fehérje-, cukor- és keményítőszintézis lelassul. A cellulózképződés felgyorsul. A foszforhiányos növény a relatív nitrogéntúlsúly miatt sötétebb színű lesz, gyakran vörös elszíneződés is tapasztalható. Az alsó levelek sárgulnak, majd alulról felfelé fokozatosan elhalnak. A gyökérzet fejletlenebb marad, romlik a vízháztartás, csökken a tápanyagfelvétel.
A foszfor hiánya késlelteti a virágzást, az érést és ha a vegetációs időszakban tartós, a termésképzés csupán töredéke lesz a normálisnak.

A kálium a növények fiziológiai, és biokémiai szempontjából fontos. Tudnunk kell, hogy a növényi szervezeten belül nagyon mozgékony elem, és a virágok, a vegetatív növekedési szakaszban veszik fel legnagyobb mennyiségben. Azt nagyon fontos tudni, hogy a talaj savanyú kémhatása erősen gátolja a kálium felvételét. Ez a makro elem segíti legjobban a növények vízfelételi képességét. Egy káliummal jól ellátott egyed jóval több szerves anyagot tud előállítani (fotoszintézis), mint egy kálium hiányos példány. Ezen kívül a növény teljes vízgazdálkodásának a szabályozója, tehát a párologtatás képessége és mértéke is az ellátottságtól függ.

Több növénynél is megállapították, hogy a nátrium kis mennyiségben ugyan, de nélkülözhetetlen. A nátriumot a sejt kiválasztja, funkciójában a káliumot cserélheti, enzimaktiváló, vízháztartásban szerepel és szabályozó szerepet is betölt. Felvétele az egyes növényeknél nagyon eltérő, mint ahogy a nátrium többletének hatása is. A nátrium túlzott mennyisége nem csak a növények táplálkozását, a talaj minőségét is kedvezőtlenül befolyásolja. Elsősorban a talaj szerkezetének romlását okozza a nátrium felhalmozódás, a szikesedés, mert a humuszkolloidok felületéről a morzsás szerkezetet biztosító kalciumot lecseréli.

A növényekben a magnézium a klorofill alkotórésze, fontos szerephez jut az asszimilációs folyamtokban, de fontos enzimaktivátor is. Hiánya esetén csökken a növények szénhidráttartalma. A magnézium hiány tünetei először az idősebb leveleken jelentkeznek, és a klorofillpusztulásból erednek. Ennek következtében az alsóbb levelek sápadttá válnak, de közben az érintett levelek főér és környéke továbbra is zöld marad. A hiány előre haladásával a klorotikus felületeken sárga, narancssárga, vörös, majd barna elhaló foltok alakulnak ki.

Fontos szerepe van a fehérjék, enzimek és vitaminok felépítésében és részt vesz a fotoszintézisben is. A kén alapvetően fontos eleme a zsírsavak bioszintézisének. Az olajos növényekre a magasabb kénigény jellemző. A kén az illóanyagok felépítésében is részt vesz. Ha kén hiány lép fel a fehérjeszintézis akadályozottá válik és oldható nitrogénvegyületek halmozódnak fel, s egy idő után a nitrogénhiányra jellemző sárgulásos tünetek jelentkeznek. Az egész növény fakózöld színű lesz, az idősebb levelek sárgulnak először. Erős hiánynál bíborvörös elszíneződés is megjelenhet. Jelenleg Magyarországon a szénnel fűtött erőművek leállítása miatt a talajok jelentős részében kénhiány lépett fel, így a kén pótlása elengedhetetlen.

A mangán hiánya hasonlóképpen jelentkezik, mint a vas és magnézium hiánya, ezért ha ezek a tünetek jelentkeznek a legjobb elvégezni a talaj elemzését. A mangán is enzimaktivátorként vesz részt az élettani folyamatokban, és a magnéziumhoz és a vashozhoz hasonló szerepet tölt be. A mangán kedvezően hat a szénhidrátok képzésére a növényekben, a jó mangán ellátás növellheti az egyes növények éllettartamát. A mangán hiányára bizonyos növények az ún. szárazfoltossággal reagálnak. A kétszikűeknél a mangán hiány esetén háló-, illetve mozaikszerű klorózis figyelhető meg a levélerek között, később a levélszövetek elhalnak, barna pontok, illetve foltok jelennek meg. A mangán hiány elsősorban a nagy szervesanyag-tartalmú láptalajokon és karbonátos, lúgos kémhatású talajokon fordul elő.

A réz fontos szerepet játszik a fehérjeszintézisben, a szénhidrát-anyagcserében, részese a fotoszintetikus elektrontranszportnak. Számos enzim katalizálásában nélkülözhetetlen. Ezen elem hiánya ritkán fordul elő, mivel a növényeknek kevés mennyiségben van rá szüksége. Ha hiánya mégis előfordul, a tünetek a gabonaféléknél a levélcsúcsok fehéredésével kezdődik: keskeny, összesodródott levelek képződnek, deformálódnak. Hiányára legérzékenyebbek a zab, az árpa, a búza. A réz hiány kedvezőtlen a generatív szervek képződésére. Nem kellő réz ellátás estén hiányos a buga- és kalászképződés, illetve csökkent szemképződés figyelhető meg, üres kalászok alakulnak ki. A rézhiány tehát kedvezőtlenül hat a generatív szervek képződésére, ami terméskieséshez vezet.

A cink fontos szerepet játszik a nitrogén anyagcserében, növényi hormonok szintézisében. Részt vesz különböző enzim komplexek kialakításában, és enzimek aktivátoraként is működik. A cink hiánya a növény fejlődését gátolja, a növények kis leveleket hajtanak és szélei deformáltak lehetnek. A cink felvételét a gyakorlatban döntően a talaj kémhatása és foszfortartalma határozza meg. Feltételezik, hogy a túlzott foszforellátás a növényben is zavart okozhat, gátolja a cinkigényes karbohidráz enzim működését. A cink enzimaktivátor, mely által szabályozza a növények növekedését.